Ha kikapcsolódásra vágysz! • Móka és kacagás • Hírek a nagyvilágból • Mi nem csak viccelünk!

Mondjunk 30 jó viccet?

Pap és ügyvéd

Meghal a pap és az ügyvéd, mindketten felkerülnek a Mennyországba. Míg az ügyvédet körülrajongják az angyalok, a pappal senki sem törődik.
- Halljátok, egész életemben Istent szolgáltam, talán megérdemelnék én is egy kis törődést! - mondja sértődötten.
- Ugyan, hagyd már! - válaszol az egyik angyal - Papok naponta többször is jönnek, ügyvédből viszont ez az első!

Skót temetés

Meghal a skót felesége. A gyászoló férj elmegy a temetkezési vállalkozóhoz, érdeklődni a temetés költségeiről. Kiderül, hogy a sír, amely 2 méter mély, 2 méter hosszú és egy méter széles, 150 font, a sírkő pedig további 200 fontba kerül.
A skót vett egy negyed sírhelyet, eltemette az asszonyt a melléig és bemeszelte...

Etióp szopás

- Hogy szop az etióp?
- ???
- Úgy, hogy nem marad faszod!

Két zsidó

A vasútállomáson a pénztárnál áll a sorban két fickó, és mögöttük két zsidó. A fickó megveszi a két jegyet, de látják, hogy a két zsidó csak egy jegyet vesz.
Feltűnik nekik a dolog, üzletet szimatolnak, és figyelni kezdenek. Felszállnak a vonatra. Annak rendje és módja szerint jön a kalauz. A két zsidó idejekorán bemenekül a WC-be. A kalauz udvariasan bekopogtat a mellékhelyiségbe, ahonnét egy kéz kinyújt egy jegyet, a kalauz kezeli, megköszöni, és megy tovább. A két fickó azt mondja magában: ez jó, legközelebb mi is így csináljuk.
Legközelebb így tényleg csak egy jegyet vesznek, a két zsidó viszont egyet sem. Utaznak békésen, aztán annak rendje és módja szerint jön a kalauz. A két fickó elbújik a wc-ben, ahogy látták. Mire az egyik zsidó a másiknak:
- Gyere, akkor most bekopogunk a WC-be, és lesz jegyünk!

Alvászavar

- Miért nem tud a férfiak több mint ötven százaléka szex után egyből elaludni?
- ???
- Mert még előtte haza kell menniük.

Metró Murphy

Murphy metró törvénye:
Bármely metrókocsiba szállsz be, ahol ki fogsz szállni az a legtávolabbi pont lesz a mozgólépcsőtől!

Lóbőr

- Mire használták az indiánok a lóbőrt?
- ???
- Abban tartották a lovaikat.

Közlekedési rendőr

Egy közlekedési rendőrt kiraknak egy elhagyatott útszakaszra, hogy mérje az autósok sebességét. Ott üldögél a kocsiban egész nap, de az a néhány véletlenül arra tévedő autó is betartja a sebességkorlátozást. Este azután végre jön egy autó, jócskán gyorsabban a megengedettnél.
A rendőr gyorsan bekapcsolja a villogót, a szirénát, és utánaindul. Megállítja, odalép a vezetőhöz és így kezdi a mondandóját:
- Hehe, magára vártam egész nap!
Mire az autós:
- Biztos úr, pedig jöttem amilyen gyorsan csak tudtam!

Gömbölyű föld

- Jean! Igaz, hogy a Föld gömbölyű?
- Igen, uram.
- Jó. Akkor nem az ágyammal van a baj.

Krokodilbőr cipő

A szőke nő igazi krokodilbőr cipőt szeretne venni, de mikor megtudja az árat, úgy dönt, hogy inkább megszerzi magának ingyen. Fogja a puskáját és kimegy a krokodilokkal teli tóhoz, és elkezdi őket lőni, majd kihúzza a partra a döglött állatokat. A tizedik után dühösen felkiált:
- A fenébe már, hát egyik sem visel cipőt?

Símaszkos alak

Egy símaszkos alak lép be a bankba, fegyverrel a kezében. Nagy sikongatások közepette odamegy az ablaknál álló dolgozóhoz és átad neki egy listát. A dolgozó nézi, majd visszadja és így szól:
- Elnézést uram, de két liter tejet, fél kiló kenyeret és 15 deka parizert a szemben lévő vegyesboltban lehet kapni!

Közönséges vakbélműtét

- Miért szaladt el a műtét elől? - kérdezik a beteget.
- Tudja, azt mondta az asszisztensnő, hogy "Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj, ez csak egy közönséges vakbélműtét."
- Na és? Miért ilyedt meg ettől?
- Mert nem nekem mondta, hanem a sebészorvosomnak!

Sírásók

A temetőben egy sírásó dug egy nőt. Odamegy hozzá egy másik és megszólal:
- Te, add má' kölcsön a nődet!
Mire a sírásó:
- Nem adom, ássá' te is magadnak egyet!

Nem lehet belehalni

- Képzeld, meghalt az anyósom!
- Mi történt vele?
- Levitte az ujját a busz.
- Ne viccelj, abba nem lehet belehalni!
- Na igen, csakhogy épp a fejét vakarta...

Őszintén

Asszony a férjéhez:
- Drágám, mondd meg őszintén: megcsaltál?
- Mikor?

Alsógatya

Stirlitz es Müller gőzfürdőbe mennek. Vetkőzés közben Müller észrevette Stirlitz nagy vörös csillagokkal ékesített alsónadrágját.
- Nahát Stirlitz, hol vette azt a gatyát? - kérdezte Müller.
- A Gorkij fasorban - mondta Stirlitz.
"Vajon nem fecsegtem túl sokat?" - tette hozzá gondolatban.

Megfeszített tárgyalás

Bill Clinton és a pápa hivatalos tárgyalásokat folytatnak, a sajtó teljes kizárásával. Több óra megfeszített tárgyalás után megjelenik Clinton az újságírók előtt, és rövid sajtótájékoztatót tart:
- A szentatya és én konstruktív megbeszélést folytattunk. Elmondhatom, hogy a felmerült kérdések 80 százalékában egyetértettünk.
Ezzel Clinton elvonul. Hamarosan megjelenik a pápa is. Az újságírók megrohanják:
- Szentatyám, az elnök úr azt mondta, a kérdések 80 százalékában egyetértettek!
A pápa kicsit fáradtan helyesel:
- Ez igaz. Viszont csak a tízparancsolatot tudtuk megvitatni!

Elveszett óra

Elvesztettem az órámat. A becsületes megtalálónak adok tíz percet.

Cigány az orvosnál

A cigány elmegy az orvoshoz és panaszkodik, hogy az asszony nem akarja bekapni a farkát. Az orvos azt tanácsolja neki, hogy kenje be csokoládéval.
Két hét múlva visszamegy a cigány az orvoshoz, aki megkérdezi, hogy változott-e a helyzet.
A cigány: Doktor úr, a feleségem bekapná, de nem fér oda a gyerekektől!

Vezérkar

- Melyik egységhez akar kerülni?
- A vezérkarhoz.
- Maga megőrült?
- Miért, ez követelmény?

Egyetemista a szigorlaton

Az egyetemistát már másodszor húzzák meg a szigorlaton. A helyi kocsmában, a hatodik feles után így elmélkedik magában:
- Nem is lehetett volna ez másképpen... Ugyanaz a terem, ugyanaz a vizsgáztató, ugyanazok a kérdések...

47-es villamoson

A 47-es villamoson történt: Együtt utazott a nagy tömegben egy apuka kisfiával. A gyerek állandóan kihajolt az ablakon és nézelődött. Az apuka egy ideig csak csendesen szólt rá a gyerekre, hogy ne hajoljon ki, de egyszerre megelégelte a dolgot és ráförmedt a kisfiúra:
- Hányszor kell még elmondanom, hogy ne hajolj ki az ablakon, hogy meg is tedd, amit kérek? Hogy lehetsz ennyire engedetlen?
Mire a kisfiú:
- Anyuci is sokszor mondta neked, hogy ne pisilj a mosdókagylóba, mégis mindig oda pisilsz...
Apuka a gyerekével a következő megállónál hirtelen leszállt...

Karaj

Karaj, a magánnyomozó felrántja egy taxi ajtaját:
- Látja azt a kocsit?
- Persze, hogy látom, hiszen itt áll előttem!
- Akkor gyerünk, kövesse!
- Hát... mást nem is tehetnék, ugyanis az vontat engem...

Kutya a postán

Bemegy egy kutya a postára és fel akar adni egy táviratot. Elkezdi diktálni:
- Vau, vau, vau, Vau, vau, vau, vau, vau, vau.
A postás felírja, majd megszólal:
- Ez csak 9 szó, és mi minimum 10-et számlázunk. Most ingyen beletehet még egy szót.
Megszólal a kutya:
- Jó lenne, de sajnos semmi más nem jut az eszembe...

Lélekjelenlét

A cég igazgatóhelyettesének felesége váratlanul betoppan a férj irodájába, és ott találja a titkárnőt a férfi ölében.
A férj pillanatnyi habozás nélkül elkezd diktálni:
- ... és összefoglalva uraim, hiány ide, hiány oda, itt, az irodában nem vagyunk képesek továbbra is egyetlen székkel ellátni a feladatunkat.

Installálás

Ellesett beszélgetés egy 8 éves kisfiú és 5 éves húga között...
A kislány így szól a bátyjához:
- Gyere, segíts felinstallálni ezt a játékot!
Mire a fiú:
- De buta vagy! Nem tudsz installálni?
Válasz:
- Az installálás már megy, csak olvasni nem tudok!

A fáraó és a teve

Egy egyiptomi kutatócsoport 1977-ben feltár egy piramist, és csodák csodájára a piramis mélyén élve találja meg az odatemetett fáraót és a tevéjét. Össze is gyűlnek a világ tudósai, hogy kiderítsék, mi is volt e csodás túlélésnek a titka. Nagy nehezen sikerül megérteni a fáraót, aki elmondja, hogy bizony nem volt más hátra, a teve ürülékét ő ette meg, az övét meg a teve ette meg. Az orosz tudós nem érti a beszédet, megböki a magyart:
- Mit mondott?
- Képzeld, azt magyarázza, hogy ők találták fel a KGST-t!

Focisták

- Hogyan lehet felismerni a focistákat?
- ???
- Négy árnyékuk van.

Nővérke

- Nővérke! Hagy adjak egy csókot magának!
- Nem lehet!
- De nővérke! Hagy adjak egy csókot!
- Nem lehet! Már az is szabályellenes, hogy meztelenül fekszünk egymáson az ágyban!

Fiatal pár a hegyekben

Egy fiatal pár túrázik a hegyekben, velük van a hétéves kisfiuk. Az út felénél az apa boldog arccal felkiált:
- Emlékszel drágám arra a napra, mikor legelőször jöttünk fel ide?
- Igen, csodálatos volt!
A kisfiú közbekotyog:
Én is veletek voltam akkor, apa?
- Igen, felfelé én vittelek, lefelé anyád...

Maszturbálás

A székely elmegy a hegyekbe kirándulni a fiával. Rájuk esteledik és megszállnak egy erdészházban.
Éjszaka felébred a székely és azt kérdi a fiától:
- Mit csinálsz fiam?
- Maszturbálok apám.
- Na, és hogy haladsz, fiam?
- Még nem sokra haladtam apám.
- Na, akkor most már próbálkozz a sajátoddal!

Rotweiler

Egy ember nyit be a kocsmába, és hangosan kérdezi:
- Nem tudják, kié volt az a rotweiler odakint a kocsma előtt?
- Miért kérdi? - szólal meg az egyik férfi.
- Mert azt hiszem, a pincsim megölte.
A kocsma vendégei hangos röhögésben törnek ki:
- Méghogy egy pincsi megölte?
- Igen, a torkán akadt.

Láncfűrész

- Ki az abszolút tuskó?
- ???
- Akinek a fejében lefullad a láncfűrész!

Tőzsdeügynök

A tőzsdeügynök:
- Külsőleg: Jól öltözött, kedves, felelősségtudatos, magabiztos, élete látszólag vidám, gondtalan és jól szervezett.
- Félelmei: Reggel elkésik a tőzsdéről, és ezért aznap csak másfél milliót keres nettó. Emelni fogja a McDonalds a "sajtbi" esetleg a "hambi" árát is.
- Idézet: (operaelőadás közben, mobilon) - Hogy öt pontot estünk a tőzsdén? Azonnal vásárolj 7 milkáért MOL részvényt!

Benedek Elek

Hogy kapta Benedek Elek a nevét?
- ???
- Anyukája reggel beszólt neki a szobába: "Benn vagy még az ágyban?"
Ő meg kiszólt neki: "Benne, de kelek... "

A buzi doktorbácsi

Móricka lemegy a játszótérre. Hall egy csúnya szót.
- Anya, anya, mit jelent az hogy, buzi?
- Az a doktorbácsi.
Móricka ismét lemegy megint hall egy csúnya szót. Kérdi a mamájától:
- Anya, anya, mit jelent az hogy, fasz?
- Az a doktorbácsi táskája.
Móricka ismét lemegy megint hall egy csúnya szót. Kérdi a mamájától:
-Anya, anya, mit jelent az hogy, szex? Az egy betegség.
Másnap Móricka mamája beteg lesz. Móricka felhívja a doktorbácsit:
- Na gyere ide te buzi és hozd a faszod, mert a mamámnak szexelhetnékje van.

Legfrissebb cikkek

A fürdési élmény felfedése: habfürdő kontra zuhany
habfürdőkPraktikus szolgáltatások

Először is, foglalkozzunk a legfontosabb szemponttal: a tisztasággal. Ha az alapos tisztálkodás a legfontosabb, akkor a zuhanyzó viszi a prímet. A zuhanyzó egyenletesen oszlatja el a vizet a testén, és gyorsan eloszlatja a koszos vizet. Zuhanyzáskor a víz hatékonyan egyesül a szappannal, hogy szétszedje a bőrödre tapadt olajokat, szennyeződéseket és izzadságot. Ez az elhasznált víz aztán azonnal lefolyik, és Ön makulátlanul tiszta marad. Tovább »

Miért fontos az alvás? Viccelődjünk vele vagy ne?
Miért fontos az alvás? Praktikus szolgáltatások

Sok magas beosztású menedzser vagy más emberek, akik kiváló eredményekkel büszkélkedhetnek, szívesen „eldicsekednek” azzal az információval, hogy elfoglaltságuk miatt naponta legfeljebb néhány órát alszanak. Ez szöges ellentétben áll azzal, amit gyerekkorunk óta neveltek belénk – az alvás lehetőséget nyújt a test regenerálódására, behozni azt, ami az egész napból lemaradt és megvalósítani sok elengedhetetlen folyamatot. Ebben a cikkben aprólékosabban elemezzük az alvás fontossá Tovább »

Fájlkezelők, amikkel FTP hálózati kapcsolatot is létrehozhatunk
Fájlkezelők, FTP hálózatPraktikus szolgáltatások

A fájlkezelő alkalmazásokkal miniatűr, illetve lista elrendezéssel böngészhetünk a mappáinkban, különféle fájlkezelési munkafolyamatokat futtathatunk. A számítógépen eltárolt fájlokat távoli szerverre mozgathatjuk, a tartalmakat szerkeszthetjük, illetve akár át is tudjuk nevezni. A legjobb FTP kliens programok amik fájlok rendszerezési feladataihoz is megfelelőek. Tovább »

Bordás tengely a hajtástechnikában
Bordás tengelyPraktikus szolgáltatások

A bordás tengelyek és hozzájuk tartozó bordás hüvelyek olyan kulcsfontosságú alkotóelemek az iparban és a mezőgazdaságban, amelyek széles körben használatosak a gépgyártásban és a mechanikus rendszerekben. Ezek a komponensek számos előnnyel járnak, és számos alkalmazásban elengedhetetlenek. Ez a cikk bemutatja a bordás tengelyek és hüvelyek jelentőségét, valamint néhány fő alkalmazási területüket. Tovább »

Viccek az olaj nélküli fritőzről
Olaj nélküli fritőzPraktikus szolgáltatások

Megpróbáltam a neten olyan viccet keresni, amely az olaj nélküli, forrólevegős fritőzről szól. Egyetlen egyet sem találtam. Hitetlenkedtem. Létezik olyan mindennapi használati tárgy, amelyről még a találékony és humoros magyar elme, akarom mondani magyar száj nem alkotott viccet? Tovább »

Az önfejlesztő könyvek fontossága
önfejlesztő könyvekPraktikus szolgáltatások

Az önfejlesztő könyvek célja az, hogy javítsuk a képességeinket és készségeinket, és hogy jobban megértsük önmagunkat és a világot. Az önfejlesztés során az emberek olyan készségeket sajátíthatnak el, mint például a kommunikáció, az időmenedzsment és a stresszkezelés. Tovább »

Hova valók az IKEA bútorok?
Ikea bútor összeszerelésPraktikus szolgáltatások

Az IKEA bútor összeszerelése nem okoz nagy kihívást feltéve ha egyszerűbb darabot választottunk. De az sem szégyen, ha valaki nem ért az IKEA bútorok összeszereléshez vagy egyszerűen nincs ideje ezzel foglalkozni. Ebben az esetben érdemes szakembert fogadni, aki szakszerűen összeszereli és a helyére illeszti a bútorokat. Tovább »

Hogyan zajlik a Tereprendezés Tatabányán?
tereprendezés TatabányaPraktikus szolgáltatások

A tereprendezés Tatabánya minden területén hasonlóan zajlik. Összeszedtük az 5 legfontosabb teendőt, amit mindenképpen el szoktak végezni a szakemberek. Tovább »

Hogyan kereshetsz pénzt online?
online casinoÜzleti élet

Olvasd el, hogy milyen lehetőségeid vannak arra, hogy online keress pénzt! Nézd meg az ötleteinket, amelyeknek az előnyeit és a hátrányait is bemutatjuk! Tovább »

Környezetbarát post-mix üdítő adagolók
üdítő adagoló, italcsapoló, üdítő csapolóPraktikus szolgáltatások

A mai felgyorsult világban nagyon fontos, hogy a vendéglátóhelyek is lépést tudjanak tartani a változás, fejlődés ütemével. A gazdaságos üzemelés mindig is prioritást élvezett, ez mellett azonban egyre nagyobb szerepet kap a minőség, a környezettudatosság és a gyorsaság is. Ezek tekintetében a Grapos által kínált italcsapoló gépek garantáltan nem okoznak csalódást sem az üzemeltetők sem a vendégek számára. Tovább »