Meghívó egy időutazásra

Az egykor nagyon népszerű Windows 95 operációs rendszerről manapság egyre többet hallani. Felix Rieseberg pedig nemrég úgy döntött, hogy applikációt készít belőle, amely bármilyen operációs rendszeren futtatható.

Út a Windows 95 rendszerhez

Az első Windows egyetlen floppy lemezen elfért, és a minimális rendszerkövetelménye 320 KB RAM, 1 db Floppy meghajtó és egy db merevlemez. Az operációs rendszert nem volt szükséges telepíteni. 1987-ben megjelentek a felhasználói kommunikációt segítő menük, párbeszédablakok és az ablakátlapolás. A 2.1-es verziónak létezett 286-os, illetve 386-os processzoron futtatható verziója. A Windows 3.1 már nemzeti nyelveken is megjelent, majd az ezt követő 3.11-es verzió pedig már hálózatképes volt.

Köztudott sajnos, hogy maga a termék az idők folyamán egyre több helyet foglalt, és egyre több mindent tudott. Ezt az is mutatja, hogy a Windows 3.0 már 5 darab normál floppy lemez méretű volt. Van egy olyan pletyka, hogy a folyamatos méretnövekedés annak is köszönhető, hogy a fejlesztők nem merték kitörölni a korábbi kódokat, és inkább benne hagyták az újabb verziókban.

A komoly lépést 1995-ben a Windows 95 piacra dobása jelentette. Minimális hardverkövetelménye 386-os 100 MHz processzor, 8 vagy 16 MB memória, és minimum 50 MB szabad lemezterület. A rendszer újdonságai a hosszú fájlnevek (max. 255 karakter) támogatása, a Plug and Play technológia, a régi DOS-os programok támogatása, a lomtár megjelenése, a jobb egérgombhoz rendelt új funkciók.

Örömteli pillanatok a régi rendszerek kedvelőinek

Egy partner gamer magazin jóvoltából megtudtuk, hogy a Windows 95 már képes volt olyan játékok futtatására, mint a Doom, Wolfeinsten 3D, A10 Tank Killer, Grand Prix Circuit és a Funpack 3D. Az külön örömhír a nosztalgiázni vágyó gamereknek, hogy az újonnan elkészült applikáció szintén támogatja ezeknek a játékoknak a futtatását.

Az applikáció 129 MB méretű, és bárki letöltheti és telepítheti a számítógépére. A szoftver telepítés után nagyjából 200 MB memóriát használ. Aki időutazásra vágyik, az egy emulátor segítségével megteheti, de aki munkára szeretné használni az applikációt, jobban jár, ha inkább egy hagyományos Windows 95 operációs rendszert telepít fel. Az applikáció inkább szórakoztató jelleggel készült, és a fejlesztése is csak időszakos lesz.

Címke: Gamer magazin
2019-02-25